Alkoss folyton újat, s őrizd meg a régit: uralkodjék rend és tisztaság mindég itt!” – mondja egy szekrénycsík szövege összefoglalva a dolgok lényegét: régi dolgok megőrzése nélkül keveset ér az új. „A mit a rokka, tű, szövőszék alkotott, Mindent e szekrényben szépen elrakhatod” – áll a másik szekrénycsíkon gondos hímzéssel. Vertcsipkék és zsinórcsipkék pihennek üvegasztal alatt, gyűjtött és készített darabok a falon. Cukorral keményített csipkekocsi, csipketükör, csipke-hintaszék üldögél egy kisasztalon mindenki gyönyörűségére. Amit úgy nézek, az egy Rákóczi-mintás hatalmas abrosz. Rádi Andorné, Lonci néni műve egy fél szobafal dísze lehetne, bár ő terítőnek használja. Nem akármilyen darab ez, régi is, emlékes is. – A második világháború alatt varrtam – mondja Lonci néni. – Közben vártam a vőlegényemet vissza. Mindent belevarrtam ebbe a terítőbe, amit akkor éreztem. A vőlegény épségben jött haza. Nem ő lett Lonci néni párja. Ő azért a kézimunkáit mentette ládába, mint más az ékszereit. Emberi csoda, hihetetlenül tüneményes, sokak kedvence a nyolcvanéves hölgy. Azt mondja nagy örömömre, a kézimunkázás nem csak egyfajta időtöltés. Az tartást ad, az az élet tartozéka, a szépség létrehozása, és ez életben tart, mindennapi értelmet, nyugalmat ad, ezért is érdemes mindennap felkelni, rendbe hozni magát, főzni, aztán kiülni a japán akác alá, és varrogatni. Huszonéves fiúunokája őrzi a nagyanyai kézimunkákat, ezekkel díszíti a szobáját, lányunokája pedig megörökölve az anyai ágon továbbadott tehetséget a képzőművészeti főiskolán tanul, és rendszeresen lelkendezik a nagyanyának, mi mindent tud még. – Nem matyó, mezőkövesdi – mondja rögtön Lonci néni, mikor betévedünk egy helyiségbe, ahol ismerőse éppen hímzett blúzra (azt hiszi, matyóra) cseréli az utcait, aztán odahúz egy idézethez, amit Ortutay Gyula írt. – Ez nagyon-nagyon fontos – mondja Lonci néni. Igaza van. „Ne hagyjuk elveszni, pusztán múzeumi tárggyá válni azt a sok szépséget, amit a nép évszázadokon át hozott létre!” – És ne feledkezz meg a mi zabigyerekünkről! – int a művelődési ház Ágnese, akiből ilyen rendezvényeken csak villanásokat látni. A „zabigyerek” egy üres kislányruha (Ágnes nem kapott sehol gyerekméretű próbababát), a „szülők” (kislányruha mellett állnak) eljegyzési pár, a férfialak kötényére a biztonság kedvéért rá is hímezték a nevét, hogy Molnár Tibor, Ágiék figyelmeztetnek, a vőlegény keze illetlen helyen tartózkodik a menyecske szoknyáján. Fehér hímzések. Úri hímzések. Szőttesek. Csipkék. Furtai minták. „Keresztszemes hímzés” - állapítja meg egy tűpárna-tulajdonos kórustag. Férfi. De a keresztszemest ismeri. Tiszavidéki szálánvarrott keresztszemes párnahaj. Nagymamák munkái. Tovább kéne adni, amit tudnak. Lehet, hogy a stelázsicsíkokra nem írtak hatalmas életbölcsességet. De az egészből mégiscsak az a lényeg, hogy „Alkoss folyton újat, s őrizd meg a régit”. Akkor biztosan egyensúlyban marad a világ.